A bagoly az éjjel élő, akkor tanuló, olvasó emberek jelképe. Szimbolizálja a bölcsességet, az elméleti tudományokat éppúgy jelképezi, mint az írástudást és az értelmiségi tevékenységet. Nekünk is van Elek nevű baglyunk és barátunk Sanyi is. Most pedig mindenki fogadja szeretettel a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik "mentett" macskabagoly-fiókáját. Mentett, mivel az állatkert alapítványt hozott létre madármentő tevékenységének támogatására. Az elmúlt tíz év adatai alapján a Magyarországon megmentett madarak több mint kétharmadának a gyógyítását végzik a városligeti intézményben.
(Fotó: MTI)
Írta: bialkol 21:06-kor
Címkék: elek, érdekesség, kult, kultúra, mozaik, sanyi
A tavalyi rendezvény sikerességét ugyan nem érte el, de az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb fesztiválja volt a hétfőn záró 82. Ünnepi Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvnapok a látogatószámot tekintve - mondta Zentai Péter László, az eseményt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója. Kiemelte: az első napot leszámítva, amikor hatalmas zápor zavarta meg a nyitó ceremóniát, szerencséjük volt; a legfontosabb napokon, szombaton és vasárnap szinte zavartalan volt az időjárás.
Zentai Péter László beszámolt arról, hogy a vidéki rendezvények is jelentős látogatottsággal zártak. "Mint a kollégáktól megtudtam, a hetven év után idén először megrendezett kolozsvári könyvhét is nagy sikerrel futott" - fogalmazott az igazgató.
A budapesti programok közül kiemelte a szombat esti Könyvek éjszakáját. "Egyre jobban belerázódnak a kiadók, mit is kellene kezdeni ezzel az eseménnyel" - jegyezte meg az igazgató, megemlítve Bródy János koncertjét, valamint az azt követő utcabált. "Szédületes hangulatot csináltak Palya Bea és barátai, akik afrikai ritmusokkal szórakoztatták a közönséget" - tette hozzá.
Az igazgató szerint a könyvheti Olvasóklub sátra is sok érdeklődőt vonzott, a könyvünnep legnépszerűbb eseményeinek azonban a gyerekkönyvnapok szórakoztató programjai, a koncertek, a mesemondók, gólyalábasok fellépései, bizonyultak.
Zentai Péter László rámutatott ugyanakkor, hogy a könyvszakma szempontjából a látogatószámnál sokkal fontosabb, hogy mennyi könyv fogyott a rendezvényen. "Végeredményt nem tudok, de a szóbeli tájékoztatások alapján úgy értesültem, erősen megosztott volt az idei rendezvény: egyes kiadók a tavalyi, kimagasló eredmények túlszárnyalásában reménykednek, mások pedig a kevés vásárló miatt panaszkodnak" - mondta Zentai Péter László.
A Vince Kiadó vezetője, Gál Katalin ügyvezető igazgató úgy nyilatkozott, hogy "óvatos vásárlás" jellemezte az idei könyvhetet. "Látszólag tömegek voltak a Vörösmarty téren, de aki figyelmesebben megnézte az embereket, láthatta, hogy inkább csak nézelődnek" - fogalmazott Gál Katalin, aki szerint számukra sokkal rosszabb volt üzleti szempontból a könyvünnep az előző évekhez képest. Felidézte, főleg az akciós áron kínált szakácskönyveket, művészeti kismonográfiákat vásárolták náluk az emberek, komolyabb érdeklődés Benedek István Gábor Bergeni keringő című novelláskötete és Schiffer Péter Elhallgatott beszélgetések című regénye iránt mutatkozott.
Az előzetes becslések szerint pozitív mérleggel zárhat az Európa Könyvkiadó, mint Barna Imre, a kiadó vezetője fogalmazott, nekik "semmi okuk nem lehet a panaszra". Szerinte a kiadók könyvheti szereplése elsősorban a profiltól függ, az Európa neves szerzői iránt az idén is nagy volt az érdeklődés. Az igazgató kiemelte: sokan vásárolták a kiadónál most debütáló Szécsi Noémi írónő Nyughatatlanok című történelmi regényét, Lator László A megmaradt világ című emlékezésfolyamát, John Lukacs A második világháború öröksége című esszékötetét, valamint Szabó Magda kézírásos hagyatékából előkerült Liber Mortis (Halottaskönyv) címet viselő kötetet.
Írta: Egeek 16:09-kor
Kategória: Hír
Címkék: elek, könyv, könyvek, könyvhét, kult, kultúra
Nem tudom, kinek kell bemutatnom Sanyit. Bagoly ő is, akárcsak Elek, de Sanyi még a mi madarunk előtt (jóval) kimerészkedett az erdőből és "új értelmet adott a bagolylétnek".
Eredeti figura, eredeti humorral, sok-sok rajongóval, nem utolsó sorban pedig a kultúra elkötelezett támogatója. Ezért kerestük meg őt. Megkértük, ha ideje engedi, kommentálja (a maga sajátosságával) az Olvasóblog egy-egy posztját.
Írta: bialkol 21:15-kor
Kategória: Hír
Címkék: elek, humor, kult, kultúra, sanyi
Elek találta. Nincs benne sem a kezem, sem a lábam. Sem semmim. Baglyunk egyszerűen annyira lenyűgöző személyiség, hogy még Angelina Jolie is felfigyelt rá. Mit hogy felfigyelt, egyenest rajongójává vált. Olyannyira, hogy viseli Eleket. A pólóján. Így ajánl minket. Eleknek köszönet. Igazi UHU. Vagy gyöngy.

Írta: bialkol 20:27-kor
Címkék: elek, humor
Elek sokat töpreng az anyagiakon, csomó olyat olvasott, hogy a pénz nem boldogít (csak akkor vagy boldogtalan, ha nincs), meg hogy pénzen nem lehet boldogságot venni (de minden mást igen). Aztán talált egy Salvador Dalí idézetet.
"Ha pénzt akarunk keresni, minden eszköz jó, bármi módszer megengedett - a lopás, a plágium... - egyedül az nevetséges, ha azt állítjuk, hogy az emberiség vagy az utókor javára szolgál."
Írta: bialkol 17:31-kor
Címkék: elek, gondolat, idézet
Jó baglyunk, Elek nem csupán azért van, hogy elűzze a rosszkedvet. Küldetése több ennél. Elek beszól, megmondja a tutit. Mindenkinek. Fiúknak, lányoknak, agglegényeknek, kisasszonyoknak, tinédzsereknek. Azoknak, akik szeretik, akik nem, akik kicsit, akik nagyon (nem) - de ez másik történet.
Közléskényszere megállíthatatlan, megfigyelőképessége kiváló. Reflexeivel adódnak gondok, dehát a lónak is négy lába van, mégis megbotlik...
Írta: bialkol 22:08-kor
Címkék: elek, jegyzet
Belecsaptunk a közepébe és be sem mutatkoztunk. Nem udvariatlanság miatt tettük ezt, mondjuk úgy, terepszemlét tartottunk. Felmértük lehetőségeinket, az olvasóközönség igényeit és azt, hogy mennyire tudunk partereket szerezni (szerencsére eddig nagyon jó barátságokat kötöttünk) és egyáltalán: van-e létjogosultságunk a blogtéren. Úgy tűnik, van.

Írta: bialkol 20:06-kor
Kategória: Hír
Címkék: elek, felhívás, hír, kult












