Miről is szól bővebben a kötet? Lássuk csak… mindenki átélte már a nyomasztó, földre taszító szerelmi szenvedést... a nappalok és éjszakák szimpla egymás utániságát, a napról napra való élést… várni valakit, várni az agyonprovokált, viszonzatlan szerelmet, amibe bele lehet halni… az elmaradt beteljesülést, a nihilt, a reményteli álmokat, a várt véletlen találkozásokat, a felmagasztalt, elérhetetlen szerelmet, s az iránta érzett haragot, a semmi élesztgetését, a kiúttalanságot, az esetleges boldog pillanatokban való toporzékolást… Albert Tímea műve egyrészt erről a mérgező és egyúttal égig emelő érzésről szól, mind a Cukor és cián, mind a Mandarinliget című fejezetek. Másrészt az álmokról, a célokkal teli jövőről beszél, a soha fel nem adásról, és arról, hogy az egyén mindig csak egyedül van, egész élete folyamán, ezért nem szabad csak várni, várni valakit, aki majd lök rajtunk egyet előre… nem. Soha senki nem fog helyettünk cselekedni, magunk vagyunk a világban, és minden reggel csak rajtunk áll, hogy élvezni fogjuk-e az elkövetkezendő napot, avagy sem. Mindenki tapasztalta már a mélybe való zuhanást, érezte már saját keresztje súlyát, és a szárnyaló felemelkedés pillanatait is. A könyv ezeket a kis morzsákat írja le, azokat az életdarabokat, amiket mindenki átél, de beszélni nem akárki tud róluk ennyire bátran. Az írónő műve őszinte, szókimondó, ebben rejlik az iromány valódi ereje.
Írta: btinka 14:37-kor
Kategória: Olvasónapló
Címkék: ajánló, irodalom, könyv, kult, olvasás, regény
Abby Lee egy talpraesett, pimasz és rendkívül nyitott fiatal nő. A középszerű szexuális életet enyhén szólva kevésnek érzi, olyasmi után kutat, amire mindig is vágyott. Íme az ő különleges kalandjairól vezetett bensőséges naplója!
Elolvasom »
Írta: bialkol 8:39-kor
Kategória: Hír
Címkék: Abby Lee, ajánló, blog, könyv, kult, kultúra, szex
Középfölde históriája.
Elolvasom »
Írta: Egeek 11:40-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, hír, Középfölde, kult, kultúra, Tolkien
Chester's Mill békés kisváros. Ezt legfeljebb Dale Barbara, iraki veterán, most gyorséttermi szakács vonná kétségbe, aki összetűzésbe keveredett a városka legnagyobb hatalmú emberének a fiával és a barátaival. Szerencséje volt, mert a rendőrfőnök nem a befolyásos apának hitt, hanem neki. De Barbie tanult a történtekből: úgy dönt, továbbáll. Olyan sok a hasonló kisváros, és közepesen sült hamburgert készítő szakácsra mindenhol szükség van. Számításába egyetlen hiba csúszik - a Búra, amely váratlanul, a derült égből ereszkedik alá, és elvágja Chester's Millt a külvilágtól. És ahogy az emberek lassan felfogják, hogy a láthatatlan, de nagyon is valóságos akadály ott van és ott marad, kiderül, hogy Chester's Mill nem is olyan békés hely.
Stephen King felejthetetlen figurákat teremt ebben a regényében is. A város három tanácsosa, a helyi újság szerkesztő-tulajdonosa, két lelkész - egy férfi és egy nő -, a városi kórház személyzete, a rendőrség állománya mind fontos szerepet játszanak, ki jót, ki rosszat. És nincs mód elmenekülni a városból...
Stephen King: A Búra alatt I-II.
Írta: bialkol 14:30-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra, Stephen King, thriller
Egy doboz, benne egy levél, egy arab írás a legendás tuareg királynőről és egy antik ezüst amulett – Isabelle-re ezt hagyja régész édesapja, és figyelmezteti: ne bolygassa a múltat!
A londoni adótanácsadó cégnél dolgozó határozott és kemény lány nem tud ellenállni az amulettből áradó erőnek, és Marokkóba utazik. Egy tuareg férfi segítségének köszönhetően szembesül a ténnyel, hogy az amulettbe rejtett írást már csak a sivatag végtelen homokdűnéi között élő nomád tuareg törzsek öregjei tudják elolvasni. A hozzájuk vezető út azonban életveszélyes, hiszen a nomádok évtizedek óta küzdenek kultúrájuk fennmaradásáért, és állandó harcban állnak az állam katonáival.
A Szahara forró homokjában Isabelle nemcsak az amulett titkát fejti meg, hanem rátalál párjára, felfedezi valódi származását és hozzájut igazi örökségéhez is.
Jane Johnson: A szerelem amulettje
Írta: Egeek 11:10-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra
A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.
George R. R. Martin: Trónok harca
Írta: Egeek 7:37-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, fantasy, könyv, kult, kultúra, Trónok harca
Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa a rock történetének egyik legismertebb figurája. Élete a szó minden értelmében maga a legteljesebb rock ’n’ roll. Önéletrajzában, mely a napokban jelent meg magyarul is, részletesen beszél pályafutásáról, zenésztársaihoz fűződő viszonyáról, magánéletéről, s teszi mindezt a legőszintébb hangon.
Felidézi gyermekkorát, a háború utáni Anglia szomorú kisvárosi életét, elbeszéli, hogyan ismerkedett meg Chuck Berry és Muddy Waters zenéjével, hogyan találkozott Mick Jaggerrel és Brian Jones-szal, akikkel megalapították a Rolling Stonest. Megismerjük leghíresebb dalaik keletkezésének történetét, és bepillantást nyerhetünk a turnék mindennapjainak embert próbáló világába is.
Idővel elhatalmasodó drogfüggőségének és önpusztító életmódjának köszönhetően a bulvársajtó és a rendőrség évtizedeken át zaklatta, de ebből a hosszúra nyúlt csatározásból ő került ki győztesen. Ehhez persze életének egy adott pontján végleg búcsút kellett mondania a drogoknak.
Önéletrajza rendkívül hiteles és izgalmas krónikája egy páratlan zenészi pályafutásnak, melyet olvasva jóformán testközelből kísérhetjük figyelemmel, hogyan lesz egy hírhedt botrányhősből köztiszteletben álló, kultikus figura, akivel az Egyesült Államok exelnöke, Bill Clinton is boldogan szorít kezet.
Keith Richards – James Fox: Élet
Írta: bialkol 11:06-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, Keith Richards, könyv, könyvek, kult, kultúra, zene
Simoda kis halászfalu Japánban, a 19. század második felében. A falu szegény lakóinak legfőbb gondja az évenként lecsapó tájfun. Most azonban a történelem vihara is rázúdul nyomorult lakóira, itt száll partra az amerikai hadiflotta, és az ország megnyitását követeli.
Konzulátus nyílik, s az élére az idős vörös óriás, Towsend Harris kerül. Az anyák féltik leányaikat a hús örömeit követelő idegen ördögöktől. A túl szépnek született Okicsi meggondolatlanul a fő utcán megy haza a fürdőből, Harris megpillantja, és tűzön-vízen, vőlegényen átgázolva magának követeli.
A sógun elfogatja a lányt, aki végül az erőszaknak engedve a konzul ágyasává lesz. Így Japán is előnyösebb feltételeket csikarhat ki Amerikától.
A falu lakóit azonban ez a legkevésbé sem érdekli. Az ő szemükben Okicsi szajha, az idegen ágyasa.
Az érzékeny Okicsi életét derékba töri, hogy néhány évig a konzul használja, majd hazaköltözésekor mint kidobható szemetet elhajítja. Távozása után becsületesen, önállóan szeretne élni élete nagy szerelmével. Egy nőnek azonban nem bocsátanak meg egykönnyen a férfivilágban, és a múlt szorítása mindennél erősebb.
Pontos és alapos korrajz ez a regény is, akárcsak a 2010-ben megjelent Japán rózsa. Itt is nő a főhős, aki felőrlődik a viharos történelem, a merev konvenciók és saját háborgó érzelmei szorításában. Néha egy-egy finom hasonlat futama a sorok között, mintha Okicsi pengetné bánatosan szamiszenje húrjait. Megérzések, síron túli üzenetek, jósálmok, hiteles japán misztika, egy túlérzékeny, képzelgésre hajlamos lélek nem evilági fogódzói az olvasó lelkét is mindvégig megpengetik.
Rei Kimura: Pillangó a szélben
Írta: Egeek 13:31-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, könyvek, kult, kultúra, Rei Kimura
Egy zord téli hajnalon vérbe fagyott apácát találnak egy New England-i zárda kápolnájában. A brutális támadás indítéka ismeretlen, és a klastrom lakói is titokzatos hallgatásba burkolóznak. A halott apáca boncolása megdöbbentő eredményt hoz: a huszonnégy éves Camille nővér gyermeket szült, mielőtt meggyilkolták...
Egy elhagyatott épületben a felismerhetetlenségig megcsonkított női holttestre bukkannak. Maura Isles, a halottkém, Jane Rizzoli nyomozó segítségével olyan bűnt tár fel, amely a múltban gyökerezik, és ha kitudódik, alapjaiban rengetheti meg sokak életét...
Tess Gerritsen a New York Times bestsellerszerzője, tíz világsikerű orvosi thriller írója, akinek vérfagyasztó regényei 33 nyelven, több mint húszmillió példányban keltek el világszerte.
Gerritsen, Tess: A bűnös
Írta: bialkol 8:58-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, Gerritsen Tess, könyv, könyvek, krimi, kult, kultúra
"Elengedni és eltűnni a végtelen sötétségben, ahol nem él semmi, ahol alig van levegő..." Christina Dodd sorozatának első két kötete egy ismeretlen, sötét és sohasem tapasztalt világba kalauzolja el az olvasót. Egy világba, ahol megérint a sötétség illata: a kiszámíthatatlan és feszültségekkel teli véltetlen. Féktelen vágyak és ördögi titkok, angyali csábítás és démoni szenvedély fonódik egymásba a kötetek oldalain.
Konsztantin, a veszélyes képesség birtoklásáért cserébe eladta a lelkét – és leszármazottai lelkét az ördögnek. A sötétség illata című könyv egy ukrán család életét mutatja be, akik kénytelenek megküzdeni a sötétséggel és a sors veszedelmes kárhoztatásával. Az ártatlan Ann Smith szerelmes a főnökébe, Jashaba, azonban minden álma köddé válik, mikor a szeretett férfi a szeme láttára farkassá változik. A szörnyű átok ugyanis Jashat sem kíméli. Konsztantin leszármazottjaként sorsa meg van pecsételve. Ann feladata megtörni a férfi lelkét gúzsba kötő átkot.
A sötétség örökösei sorozat második kötetében a jóképű és erős Rurik Wildernek kell megküzdenie a külső és belső sötétséggel. A ragadozó madárrá változás képességével rendelkező főhős a regényben lehetőséget kap, hogy megtörje az átkot. Akadályokból azonban itt sincs hiány. Tasya Hunnicutt mindent megtesz, hogy bosszút álljon a családjával végző gyilkosokon, akik veszélyes képességek birtokában természetfeletti dolgokra képesek. A sötétség érintése című könyvben az örökösök közel kerülnek ahhoz, hogy megszabaduljanak a rettegett átoktól. De vajon sikerrel járnak?
Cristina Dodd: A sötétség illata - A sötétség érintése
(A sötétség örökösei sorozat 1-2. kötet)

Írta: Egeek 9:44-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, Christina Dodd, könyv, könyvek, kult, kultúra
Nyomozás Shakespeare legsötétebb titka után.
A színpadi babona szerint Shakespeare Macbeth című darabján átok ül, és a mű ártalmas erőket képes életre hívni. Miután a színházi rendező Kate Stanley a lehető legeredetibb helyszínen, a skóciai Dunsinnan dombján kezdi el próbálni a művet, baljós fordulatokat vesznek az események: a dombtető vaskori erődjének árka megtelik vérrel, a híres birnami erdőben pedig meggyilkolnak egy helybéli asszonyt, rituális, az ősi pogány emberáldozatokat idéző körülmények között.
Valóban létezik egy régebbi változata a színműnek, és ha igen, miféle sötét tikokat rejtegethet? Kik és milyen céllal szeretnék megkaparintani? Kate babonának tartja az egészet, ám a jelek szerint akad valaki, aki ölni is hajlandó, csak hogy megszerezze az elátkozott művet, lapjain Shakespeare legsötétebb titkával.
"A legősibb kísértés. Sem arany, sem hatalom nem válthatja meg, sem szerelem, vagy akár a vágy fojtottan izzó tüze: a tudás az, amire legelébb áhítoztunk. Még csak nem is akármilyen tudásra, de a tiltott, halandók elől elzárt tudásra, amely éppoly csábító és álnok, mint a lidércfény: sötét ágak közt megbúvó túlvilági gyümölcs."
Írta: bialkol 10:08-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra
Tamenaga Shunsui (1790-1844) az Edo-korszak egyik jelentős írója. Nevéhez számos ismert regény köthető, melyek igen korán már Nyugaton is ismertté váltak. Ezek közé tartozik ez a mű is, melynek eredeti címe Chúshingura, vagyis a "Hűséges szolgák".
Edward Greey átdolgozásában már 1880-ban megjelent angolul. A magyar változat ez alapján készült el, Szász Károly fordításában, és látott napvilágot 1895-ben. Így alighanem ez az első magyar nyelvre lefordított japán regény, melynek létéről még a szakértő közönség is elfeledkezett. A több szempontból is kuriózumnak, ritkaságnak számító regény 115 év után először olvasható magyarul. A negyvenhét gazdáját vesztett szamuráj megindító és romantikus története nem csupán a japán irodalom nagy hatású alkotása, hanem a magyar fordítási irodalom egyik ritka és majdnem elfeledett gyöngyszeme.
Jelentőségét az is jól mutatja, hogy már 1907-ben egy kabuki-előadás felhasználásával film készült belőle Japánban. A legjelentősebb japán filmadaptáció Kenji Mizoguchi (1898-1956) rendező nevéhez fűződik, aki 1941-42-ben két részes, 220 perces fekete-fehér filmet készített a mű alapján, melyet angol nyelvű változatban a The 47 Ronin címen ismerhettek meg a világon. Azóta még számos mozifilm és tévésorozat formájában feldolgozták a történetet. A legújabb filmváltozatát az idén februárban az Universal Pictures kezdte el forgatni a rákospalotai Raleigh stúdióban, Keanu Reeves főszereplésével.
Tamenaga Shunsui: 47 Rónin
Írta: Egeek 14:42-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, hír, könyv, kult, kultúra, Tamenaga Shunsui
A regény egy blogportál néhány tagjának életét követi. A történet a blogokon, üzenőfakra írt üzeneteken, msn-eken és skype-beszélgetéseken keresztül tárul fel. A résztvevők többnyire fiatalok, más-más társadalmi háttérrel rendelkeznek. A blogportál, a haBlog azonban szorosan összefűzi őket, és nagyobb befolyást gyakorol életükre, mint bármelyikük is sejtette volna.
A szálak taurus kezében futnak össze, ő keveri a kártyákat. A sok váratlan fordulatot tartalmazó regényben egyre jobban összekuszálódik a blogozók élete, és egyre jobban feltárul előttünk gondolkodásmódjuk, érzésviláguk. A több szálon futó történet céltudatosan halad a vég felé, ahol a nagy leleplezéseken kívül újabb kérdésekkel zárul le a regény.
Írta: bialkol 8:45-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, blog, érdekesség, könyv, kult, kultúra, Taurus blogja
Ez a könyv nem regény, még csak nem is irodalmi alkotás, hanem maga a nagybetűs ÉLET. Mégpedig egy olyan nézőpontból, amelyből soha senki nem szeretné szemlélni. Ez a könyv ugyanis egy olyan fiatalember története, aki egy genetikai betegségnek, a cisztás fibrózisnak köszönhetően eleve az árnyékos oldalra született. Eddigi életének szinte minden pillanatát beárnyékolta a szenvedés - hol a túlélésért küzdött, hol pedig csak azért, hogy emberszámba vegyék azok az orvosok, akik éppen az ő és sorstársai gyógyítására esküdtek föl.
Papp Olivér Krisztián könyve komor képet fest a magyar egészségügy lélekvesztő világáról és a benne dolgozók egy részének hozzá nem értéséről, embertelenségéről...
Ez a történet az egymást váltó rettenetes betegségek legyőzésének, az ember élni akarásának is története. Senki sem igér jó szórakozást, de biztos, hogy a kötet elolvasása után mindenki másként tekint majd a saját életére, s megtanul örülni minden egyes lélegzetvételnek, fűszálnak vagy mosolynak, amire eddig talán oda sem figyelt...
Papp Olivér Krisztián: Második esély
Írta: bialkol 9:28-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra, mozaik, Papp Olivér Krisztián
Christine minden reggel idegen ágyban ébred fel, egy idegen férfi mellett. Belenéz a tükörbe, és döbbenete tovább fokozódik: egy középkorú nő arca néz vissza rá.
Az ágyból időközben előkászálódó férfi minden reggel elmagyarázza neki, hogy ő Ben, a férje, hogy Christine negyvenkét éves, és két évtizeddel ezelőtt egy szörnyű balesetben szerzett fejsérülése miatt képtelen megjegyezni az új emlékeket.
Christine mindennap hihetetlen harcot folytat azért, hogy visszaszerezze emlékeit, vagyis rajtuk keresztül önmagát. Kiderül, hogy semmi és senki nem az, mint aminek látszik, így a nyugodt tempójú, visszafogott történet hamar vérbeli thrilleré változik.
SJ Watson: Mielőtt elalszom
Írta: bialkol 16:32-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra, SJ Watson
Az első világháború árnyékában egymásra talál a fiatal katonatiszt és a boszorkány. A férfit kétségek gyötrik, mert nem hisz az erőszakban, és nem osztozik a harc mámorában égő német vezetés elbizakodottságában. A nőt kérdések gyötrik, vajon miért irtotta ki az emberiség a boszorkányfaj nagy részét évszázadokkal ezelőtt, és lehet-e ennek ellenére szeretni őket, vagy jobb is, ha a nagy háborúban végképp elpusztítják egymást.
Hans és Babette szerelmének tragikus háttere az yperni gáztámadás, amelyben több mint százezer ember halt meg vagy vesztette el látását, ahogy a férfi is, aki így lesz ember a sötétben.
Pataki Tamara másodikos gimnazista. Kilencévesen kezdett el írni a maga szórakoztatására, mert olyan történetre vágyott, amelyben minden fordulatot a saját kedvére alakíthat. Öt évvel később a Penna Írósuliban kapott megerősítést abban, hogy amit csinál, az mást is érdekelhet. Ennek az ösztönzésnek köszönhetően alig tizenöt évesen befejezte első regényét.
Pataki Tamara: Ember a sötétben
Írta: bialkol 23:54-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra, Pataki Tamara
Bipoláris érzelmi zavar – hangzik a kórházi pszichiáter diagnózisa... Gyógyíthatatlan mentális betegség. Péceli Rita megrémül: ezek szerint élete végéig „bolond” marad?
Rita kezdetben megpróbálja ott folytatni, ahol a diagnózis előtt abbahagyta, ám szélsőséges érzelmi hullámzásai alatt rossz döntéseket hoz, rossz kapcsolatokat köt, elveszíti szerelmét, és biztos állása, megélhetése is veszélybe kerül. Egy éven belül háromszor kell befeküdnie a pszichiátriára. Rita a sok szenvedés hatására végül úgy dönt, felveszi a kesztyűt, és szembenéz a betegséggel.
Vajon siker koronázza-e az erőfeszítéseit, és képes lesz-e együtt élni a betegséggel, ha megfogadja segítői tanácsait? Élhet-e majd ezután is teljes értékű életet? S ami talán a legfontosabb: megtalálja-e a boldogságot? A regény igaz történet alapján íródott.
"Talán én nem tettem meg mindent - vallottam be halkan. - És félek, nem is fogok tudni megtenni. Pedig nem akarok újra kórházba kerülni. - Látja, most megfogalmazta a célját - mosolygott a szemöldökét felhúzva Kamilla. - Higgye el, sikerülni fog. - Kételkedve sóhajtottam fel, de akkor és ott megmozdult bennem valami. Eltökéltem: mindent meg fogok tenni, nehogy megint a pszichiátrián kössek ki. Az első lépés, hogy elfogadják magukat - folytatta a pszichológus. Úgy, ahogy vannak. A betegségüket. Ne vádolják magukat érte, ne érezzék szégyenbélyegnek, ne tagadják el saját maguk elől, ha baj van. Maguk ugyanolyan értékes emberek, mint bárki más."
Írta: bialkol 11:27-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, hír, könyv, kult, kultúra, Rados Virág
A nő a legkeresettebb magyar luxusprostituált. A férfi budai milliárdos, a leggazdagabb üzletemberek egyike. Túlfűtött, durva szenvedélyen alapuló viszonyuk során elmerülnek a legmélyebb perverzióban, s közben a nő megjárja a poklok poklát...A Hamis gyönyörben megismert Szofi igaz története révén bepillantást nyerünk a hazai felső tízezer és a politikai elit eltitkolt, mocskos világába, Tel-Aviv luxusszállodáiba vagy éppen a Párizsban magyar szexrabszolgákat tartó szaúdi herceg hálószobájába. Az utazás végén ugyanúgy levonhatjuk a tanulságot, mint Szofi: az életben mindennek ára van, s mindenért meg kell fizetnünk...
"A téma nem hagyott nyugodni, számos modellel, fodrásszal, ruhatervezővel, ötcsillagos szálloda londinerével és elit ügyfelek számára lányokat biztosító futtatóval készítettem interjút: ezekből a beszélgetésekből megismert tények is belekerültek a második részbe" – ígéri a szerző új regényében.
Szofi sorsa szorosan összefonódik más prostituáltakéval és szexrabszolgákéval, és egy nőével, akit vele szemben örök piedesztálra emel a társadalom: a feleséggel.
"Sokan azt hiszik, a prostituáltak egy életre meggyűlölik a férfiakat azért, ahogyan velük bánnak. Pedig én nem gyűlölöm, inkább csak jobban ismerem őket, mint a többi nő. Az elmúlt években arra jöttem rá, hogy minden egyes férfi-nő kapcsolat az alapvető igények kielégítésére épül: a nők erőforrásokat, a férfiak pedig szolgáltatásokat várnak el a másik nemtől. Nem más ez is, mint színtiszta üzlet." - Szofi vallomását ajánljuk minden egyes nőnek és férfinak, aki kapcsolatok hálójában él. És mindazoknak, akik többet szeretnének tudni a hazai felső tízezer titkolt világáról.
Szalai Vivien június 4-én (szombaton), 21 órától dedikálja új könyvét a budapesti Vörösmarty téren, az Alexandra Kiadó 76-os számú standján, a Könyvek Éjszakáján! A kötetet június 5-én (vasárnap) 19 órakor is bemutatják a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban.
Írta: bialkol 11:04-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra, Szalai Vivien
A Kossuth-díjas képzőművész mindig azt hangoztatta, hogy őt elsősorban nem is a festészet érdekli: „nekem vér helyett az ereimben is nyelv folyik.” Oroszul írt verseit soha nem publikálta, halála után viszont megnyíltak a lezárt fiókok. Egy szokatlanul őszinte hangú szellem szól belőlük, miközben megrendítően emberi a sorok közül kiérződő vágy egy, a gondokat vele megosztó társ után.
El Kazovszkij 1948-ban született Leningrádban (ma Szentpétervár), és Budapesten hunyt el 2008-ban. Kossuth-díjas festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező. 1965-től kezdve élt Magyarországon.
Homokszökőkút című kötetét június 5-én vasárnap, 18.30-kor mutatják be a Puskin moziban (Budapest V., Kossuth Lajos utca 18.). Résztvevők: Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, Margócsy István irodalomtörténész.
Részlet a kötetből
"Élet csak az, mi látható?
Csak egy kérdés latolható,
És nincs értelme semminek?
Méghogy nincs!, csattantok föl joggal.
Nincs? Hát a krónikás, a közvetítő?
Na és az életmentő?
Na és maga az Üdvözítő?
Vagy valamiféle Teremtő,
Aki szemmel tart valahonnét?
Nincs más, mint a tapasztalat?
Hiába volt a tegnap?
De rosszabb
A reménytelen sötét mai nap,
És még szánalmasabb a holnap.
Fürkészem gyermekkorom óta,
Ül-e e ott fönt ama Mindenható,
Vagy él-e köztünk egy Jelenvaló?"
Írta: bialkol 10:22-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, El Kazovszkij, hír, könyv, könyvbemutató, kult, kultúra, vers
Minden változás fájdalommal jár akár a mindennapok gyakorlatában, akár érzelmeink terén igyekszünk rendet teremteni. Ugyanakkor mindenki szabadon dönthet arról: megfutamodik-e a kihívások elől, vagy szembenéz a félelmeivel, és nap mint nap megvívja személyes küzdelmeit.
Dr. Csernus Imre elmúlt években tartott előadásai újra és újra ezt a kérdéskört boncolgatják, legyen szó akár a társfüggésről, az intimitásról, az alkalmazkodásról, a szülői szerepekről vagy egyéb párkapcsolati problémákról. E kötet az előadások legjavából szemezget, amelyek nem csupán húsba vágó kérdéseket szegeznek szembe az olvasókkal, de felidézik a szerző "személyes varázsát is".
Dr. Csernus Imre: A fájdalom arcai
Írta: bialkol 18:21-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, Dr Csernus Imre, könyv, kult, kultúra
"Úgy gondolom, ebben a könyvben igen összetett, sokrétű megközelítésben olvashatsz a férfi és nő egymáshoz való viszonyában bekövetkezett változásokról. Az írás ideje alatt végig arra koncentráltam, hogy éber maradjak, ne essek túlzásokba, igyekezzek pontos és indulatmentes lenni, hogy átfogó képet nyújthassak a témáról. Törekedtem arra is, hogy a belső hangra figyelve olyan útmutatást adjak, mely férfinak, nőnek egyaránt előre vivő. Remélem, megtalálod benne mindazt, ami segít ennek a globális változásnak a megértésében, és saját, egyéni változásodban. Hiszen az élet maga a változás.
Nem olyan régen még az is közfelháborodást keltett, hogy a George Sand férfi művésznevet viselő francia írónő a 19. század közepén nadrágot vett fel. (És tudjuk jól, vannak kultúrák, ahol ez ma is megdöbbentően hatna.) Ma viszont már természetes, sőt, egyre inkább igényelt és támogatott a nők szerepe olyan területeken (például közéletben, politikában), amelyeket korábban kizárólag férfiak képviselhettek. Hatalmas változás történt, rövid idő alatt. És ez a sok-sok jel és jelenség, ami fizikai, érzelmi, szellemi és lelki szinten is megmutatkozik az életünkben, már egyértelműen arra hívja fel a figyelmet, hogy végig kell gondolnunk mindazt, ami velünk, bennünk és körülöttünk történik.
A könyvem címe Új egyensúly. Ez két dolgot feltételez. Az egyik: hogy már volt valaha egyensúly férfi és nő közt, a másik: hogy ez most egy új minőségbe fordul át, változik. Mi az, amit érdemes megtartani, és mi az, amit érdemes magunk mögött hagyni? Erre keresem a válaszokat úgy egyéni életemben, mint ebben a hatalmas globális változásban. Figyelmem fókuszába most a férfi és nő viszonyát helyeztem, több szintről vizsgálva meg azt, ami volt, és amiben most benne vagyunk."
Írta: bialkol 15:38-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra, Soma Mamagésa
„Egy minden hájjal megkent szöveg”
A legkövérebb magyar ember az egészséges táplálkozásról és a méregtelenítés csodájáról beszél, miközben sűrűn öblögeti torkát a saját Bt.-je által forgalmazott "csodaszerrel", az Emese Acapulco Diabetikus Gyógyíróval. Az ő abszurd monológja ez a hamisítatlan Parti Nagy Lajos szöveg, melyben csak úgy röpködnek a csodás szókreálmányok és frenetikus mondatok. Közben, még ha akár amúgy kákabélűek is volnánk, úgy érezzük: reng a tokánk és rázkódik a hasunk a nevetéstől.
Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról
Írta: bialkol 17:53-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, hír, könyv, kult, kultúra, Parti Nagy Lajos
A nyugalmazott kisvárosi építészmérnök, Tornyai István 72 éves, jó egészségnek örvendő özvegyember éppen házasodni készül. Ám hirtelen agyvérzést kap, és egy kórházi ágyon találja magát, bénán, némán, magatehetetlenül. Lassan felgyógyul, és elhagyja a kórházat, hogy Anna lányáékhoz költözzön. Hamarosan kiderül, hogy Ármin, a legszeretettebb unoka drogozik, sőt nemcsak fogyasztja, de árulja is a kábítószert, és előzetes letartóztatásba helyezik.
Úgy tűnik, egyedül a beteg nagypapának nyílik meg a fiú, aki végül gyermekei ellenkezését félresöpörve megteszi azt, amire a család nem képes: nagyvonalú és hősies gesztussal unokája megmentésére siet. De miképp tudná a kamasz fiú meghálálni a nagypapa önfeláldozását, és vajon az idős ember nélkül hogyan tudja életét folytatni a család?
Jankovics Éva: Stroke – Egy család regénye
Írta: bialkol 12:26-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, Jankovics Éva, könyv, kult, kultúra
A Kód és a Vektor két, összefüggő kisregény, mely elsőként elektronikus kiadásban, kizárólag az SFportal E-Book kínálatában jelenik meg.
Kód
A Közel-Keletről az Egyesült Államokba hazatérő turistagép utasai ismeretlen vírust hurcolnak be a képzeletbeli keleti-parti nagyvárosba, Bay City-be. A gép utasai és családtagjaik napokon belül halottak. Peter Hathorn a fiatal patológus rezidens véletlenül keveredik bele a titkosszolgálatok között a vírus titkáért folyó játszmába. Eleinte egyedül dacol az ismeretlen fenyegetéssel, de az ügy összehozza élete szerelmével, Lora Banks-sel és attól kezdve a fiatal orvosok egymást segítve erednek a titok nyomába. Csaknem az életükbe kerül, hogy felfedjék a vírus valódi célját, de végül sikerrel járnak.
Vektor
Két év telt el a Kód eseményei óta. Peter és Lora együtt maradtak, mindketten a Járványügyi Hivatalban dolgoznak, a lány ráadásul a Járványügyi Hírszerzés tagja lett. Rezidensként Izraelben dolgozik a frissen kitört madárinfluenza járvány vizsgálatán, mely ezúttal sok emberi áldozatot szed. Hathorn eközben a Bay City-ben felbukkant vámpír nyomába ered, ami a hajléktalanok között szedi áldozatait. A szálak végül Izraelben futnak össze, mert egyedül a vámpír titka segíthet a járvány legyőzésében és Lora életének megmentésében.
Antal József: Kód & Vektor
Írta: Egeek 18:02-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra, sci fi
Marie Claire egy különleges, vagány kamaszlány, aki bátyjával, Bobbal és édesapjával él. Az apa halála után Marie Claire-re és Bobra állami gondozás vár, ám hogy ezt elkerüljék, inkább New Yorkba indulnak, hogy fölkutassák sosem látott nagybátyjukat.Gregory Hughes regénye nem vérfarkasokkal és vámpírokkal teli fantáziavilágba kalauzolja el az olvasót, hanem napjaink nagyon is hétköznapi New Yorkjába, ami a valóságban egyszerre fantasztikus és veszélyekkel teli. Marie Claire-t és Bobot azonban nem kell félteni: a Central Parkban töltik az éjszakákat, és a legpuccosabb szállodába lógnak be kávézni. Megismerik a környéken lakó hajléktalanokat, új barátságokat kötnek, s a kalandok közben életre szóló tapasztalatokat szereznek. Bizony, azzal is szembe kell nézniük, hogy jó és rossz embereket egyaránt az útjukba sodorhat az élet, és nem biztos, hogy az utazás ott ér véget, ahol eredetileg tervezték...
Gregory Hughes egy kilencgyerekes család nyolcadik gyermekeként Liverpoolban született. Miután kirúgták az iskolából, nevelőintézetbe került. A féktelen esztendők elmúltával egyetemre ment, azóta utazgat a nagyvilágban. Élt már Kanadában, az Egyesült Államokban és számos északi országban is, de otthonának Liverpoolt tartja. Az utazások során szerzett élmények inspirálták a regény megírásában, bár a téma sosem állt távol tőle. Kedvenc regényei a Huckleberry Finn kalandjai, A dzsungel könyve és A kincses sziget.
Első, A Holdat az égről... című könyvével 2010-ben elnyerte a legjobb ifjúsági regénynek járó, rangos Booktrust Teenage Prize díjat.
Gregory Hughes: A holdat az égről...
Írta: bialkol 9:51-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra
„Ezeknek fogalmuk sincs arról, hogy ki mindenkit ne olvassanak.”
Nehéz műfaj a novella: egy-két oldalon teljes világot ábrázolni, a bonyolult emberi viszonyokat tömören leírni, az olvasó érzelmeire erősen hatni, s ehhez egyszerűen, képszerűen és drámaian fogalmazni. Nincs két egyforma novella, mindegyiknek saját szabályai vannak akkor is, ha a szerző történetesen azonos; minden egyes novellát addig kell kalapálni, amíg korábban nem sejtett törvényei napvilágra jönnek. A novella legyen igaz is, legyen mese is: essen egybe az olvasó tapasztalataival, de legyen csábítóan különös a formája, a cselekménye pedig – bármennyire rövid is – fordulatos. Legyen megjegyezhető a történet, mint egy-egy pontos verssor, és toluljon fel az olvasó emlékeiből, ha kilátástalan helyzetbe kerül.
Nehéz műfaj, ezért is próbálkozik vele az ember újra meg újra. Nagy írók sokszor segítettek rajtam: magányomat és tanácstalanságomat enyhítette, amikor váratlanul felmerült bennem egy-egy rég olvasott, egykor talán csak félig értett novella látomása, és a szerzővel lelki közösségbe kerülvén beláttam, hogy más is megélte már ugyanezt.
Írta: bialkol 13:14-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra, Spiró György
"Fájdalmasan szomorú kapcsolatok krónikája"
Napjaink egyik legolvasottabb írónőjének új könyvében az egymásra épülő fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egész, egyedi színű, izgalmas fejezetek, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és nagyon is élő szövegtestet.
Tóth Krisztina: Pixel
Írta: bialkol 16:12-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, hír, könyv, kult, kultúra, tóth krisztina
Petőcz András új regénye, a "Másnap", ismét megidézi Annát, a szerző "Idegenek" című nagysikerű, Márai-díjas könyvének tragikus sorsú főhősét.A kislány ebben a történetben végre eljut a "szabadság", a "bőség" világába, ahol, legalábbis kezdetben, "minden jó", ahogy azt ő maga tízenéves gyerekként gondolja.
Aztán a háború mindent tönkretesz. Anna, már majdnem felnőtt nőként, sehol sem érzi otthon magát, folytonos idegenségérzését csak fokozza a mindennapokban egyre jobban jelenlévő terror, valamint a tudat, hogy hontalan menekültként a magányát semmi sem tudja feloldani. Talán ha megtalálná ismeretlen apját, minden megváltozna...
Petőcz a tőle megszokott stílusban, nyugodt, világos mondatokkal fogalmazza meg vízióját napjaink világáról.
A főhősnek, Annának a kiszolgáltatottsága a 21. század emberének félelmeit, szorongásait tükrözi.
Petőcz András: Másnap – Feljegyzések a háborúból
Írta: bialkol 9:49-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra
Különös hősök Pelevin könyvének szereplői. Nevezhetnénk őket börtönlakóknak vagy számkivetetteknek. Foglyai egy furcsa, titokzatos világnak. Még azt sem tudjuk, hogy ez a világ valós vagy virtuális. És abban sem vagyunk biztosak, hogy tényleg létezik, vagy csak az ő tudatukban van. A kékesen villódzó monitoron, és a neten, amelyen egymással beszélgetnek. Emberi hang nem hallatszik közöttük, egyedül a chat egymás után sorjázó mondatai.
Az agyag géppuska és A rovarok élete szerzőjének új kötete a Minótaurosz és a labirintus témájának merészen XXI. századi feldolgozása. Helyszíne nem más, mint a kiberrér, melyben egy maroknyi csoport tagjai egy nap arra ébrednek, hogy megmagyarázhatatlan módon egy internetes útvesztőben találják magukat. Csak számítógép útján tudnak érintkezni egymással, egy közös csevegőszobában, és felfedezéseiket így megosztva próbálnak értelmet találni a különös helyzetben. Egy idő után többen kimerészkednek szobájukból, ám odakint félelmetes és riasztó tapasztalatok várnak rájuk, melyek középpontjában a Rettenet Sisakja áll.
Vajon beletörődnek-e, hogy az áradó információ világában a megismerés végső soron talán hiú remény?
Viktor Pelevin: A rettenet sisakja
Írta: bialkol 11:21-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra
Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak...Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma... Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza...
A Jumurdzsák gyűjűje egy fantasztikus regény, melyet Pierrot alapötlete-, az azonos című számítógépes játék alapján Szélesi Sándor, a legismertebb hazai sci-fi szerző írt.
A Jumurdzsák gyűrűje egy fantasztikus regény. Témáját tekintve ugyan azt hihetnénk, hogy elsősorban a fiatalokhoz szól, azonban az Egri csillagok, amely köré a mű épül, mindannyiunk meghatározó olvasmányélménye.
A részletesen kidolgozott karakterek, az izgalmasan feszessé tett jelenetek és párbeszédek élvezhetők az ifjúság és a felnőtt olvasók számára egyaránt.
A regény továbbra is hordozza mindazokat az értékeket, amelyet az interaktív filmtől megörökölt: részletesen bemutatja az egyik legszebb hazai városunkat, feldolgoz Gárdonyi Géza titokzatos személyével kapcsolatos adatokat, hiteles történelmi eseményeket, miközben a valós elemeket fiktív szállal köti össze. Ismeretterjesztő és kalandregény is egyben, amely feltétlenül tetszést válthat ki a misztikum, a történelmi nyomozások (például Da Vinci-kód) szerelmesei között, de a kifejezetten hazai témájú regények rajongóinál is.
Írta: bialkol 10:59-kor
Kategória: Hír
Címkék: ajánló, könyv, kult, kultúra




