| Egyéb

Ha eljön a péntek című regény Chloe Neill Chicagoland vámpírjai sorozatának második darabja. Míg a széria első részében (A lányok olykor harapnak) a teljesen hétköznapi életét élő egyetemista Merit vámpírrá válásának lehetünk szemtanúi, addig a folytatásban már a lány Cadogan-vámpírházba való beilleszkedéséről olvashatunk.

A vámpírok létezéséről csak néhány hónapja tudnak a szeles város lakosai. Ám nem fognak rájuk fegyvert, inkább kompromisszumot kötnek velük a nyugodt élet érdekében. A négy ház vámpírjai belemennek a feltételekbe, s megtanulnak az emberek közt élni, „közvetlen” vérszívás nélkül. Így Chicagóban már-már rivaldafény övezi ezeket a modern élőhalottakat.

A béke azonban nagyon ingatag lábakon áll. Titkon egy csapat vámpír rave-eket, azaz vérszívópartikat rendez a város eldugott helyein, vagyis összeterelik a rájuk kíváncsi, naiv embereket, aztán isznak a vérükből. A házak mesterei minden erejüket arra fordítják, hogy ezt ki ne szagolja a botrányra éhes sajtó, hiszen ha kiderül, újra elkezdődhetnek a tisztogatások, azaz a vámpírirtások.

Miután Merit végre úgy dönt, beköltözik a Hyde Park-béli Cadogan-villába, Ethan, a ház ura azt várja el tőle, mint Őrzőjétől, hogy összekötő legyen az emberek és vérszívók között. Ethan volt az a személy, aki annak idején átváltoztatta a lányt, Celina halálos harapása után. Most azt akarja, hogy Merit visszatérjen előkelő családjához, építsen ki kapcsolatokat, s vegyen részt a társasági összejöveteleken - persze vele együtt. Merit nehezen törődik bele ebbe az egészbe, hiszen ezt a cicomát sohasem élvezte, inkább elkerülte, amikor csak tehette. Az újdonsült vámpírlány mégis jól megállja a helyét, ám a terv egy ponton hibázik. Ugyanis a „vámpír” nem alszik. Celina, a renegát vissza akar térni, s át akarja venni a hatalmat mind az emberek, mind az élőhalottak fölött. Meritre nagy erőpróba vár, hiszen a nő elsősorban rá vadászik. Az összecsapás után kiderül a lány titka, mégpedig az, hogy mindez idáig meghasadt benne a vámpír, s nem változott át teljesen, egészen a Celinával való küzdelemig.

Érdekes szál a regényben Ethan és Merit kapcsolata. A regény kezdetén még ellenségeskedésbe torkollik minden érintkezésük. A lány szinte kerüli mesterét, de mindvégig megvan közöttük egy érdekes feszültség… a regény végé felé pedig egyre közelebb kerülnek egymáshoz, megannyi izgalmas pillanatot hozva az olvasó számára.

Összefoglalva, adott egy szeretnivaló hősnő, érdekes mellékszereplők - Mallory, a legjobb barátnő, Morgan, Merit udvarlója, valamint Nick, a lány kamaszkori barátja -, sok-sok humor, és erotikus feszültség. Tipikus 21. századi divatos vámpírsztori, Armaniba öltözött, sült krumplit zabáló vámpírokról. Mivel folytatásos regénnyel állunk szemben, így sok kérdés marad nyitva a történet végén.

Bódor Katinka



Írta: btinka 2:01-kor
Kategória: Olvasónapló
Címkék: Chloe Neill, irodalom, kult, regény, vámpír

Hozzászólások  


2012. 02. 06. 23:03 1. Juli (látogató)

már alig vároom*-*ma olvastam ki az első részét,és már alíg bírok magammal*-*

Írd meg véleményed, kérdéseid!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz. Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így a kommented nem jelenik meg azonnal, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.




Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.